Off Road Csongrád

Márté Lászlóval az Off-road Csongrád Team csapatkapitányával beszélgetünk. Először is nagyon köszönjük, hogy elfogadtad az interjú felkérésünket. Engedd meg, hogy kicsit jobban megismerjünk Benneteket.

Mit tudnál elmondani magatokról, kérlek mutasd be a csapatot?

Amióta az eszemet tudom, rajongok a technikai sportokért és olyan barátaim vannak akik szintén megszállottak. Pár éve az egyik ismerősöm megkérdezte, nem lenne-e kedvem elmenni vele Somogybabodra? Visszakérdeztem, hogy mi a fene az a Somogybabod?? Erre az volt a válasza: te nem tudod? Kis hazánk egyik legnagyobb terepjárós dzsemborija! Úgyhogy igazából itt kezdődött a terepjárózás iránti szerelem, a 2014-es somogybabodi éjszakai trophy alatt

Ezután kezdtem böngészni a terepjáró hírdetéseket, kerestem egy olyan autót, amivel kipróbálhatom milyen is az offroad-ozás. Műszaki ember lévén az autón mindent mi csináltunk a kollégákkal, ami így utólag elég nagy fegyverténynek bizonyult a rengeteg technikai probléma miatt, tudtuk hova és hogyan kell nyúlni, hogy továbbhaladhassunk. Minden egyes probléma szül egy fejlesztést, módosítást, átalakítást.

Kezdetben az egyik kolléga volt a navigátorom, lassan 1 éve az unokaöcsém Papp Gergő tölti be ezt a szerepet. Szeretjük a kihívásokat a megmérettetéseket, lehet, hogy ezért is versenyzünk még mindig Jeep-el, számunkra egy-egy futam nem csak a kocsikázásról és a feladatok megoldásáról szól, hanem a technikai problémák gyors és frappáns elhárításáról is.

Mi fogott meg benneteket ebben a „Szakágban”, és kinek is tudjátok ezt ajánlani?

Az első versenyünk egy Africa Legend-es futam volt.

Igazából fogalmunk sem volt, hogy miképpen is zajlik egy ilyen hétvége, annyit tudtunk, amit utána olvastunk a honlapon és a facebook-on, ami biztos volt, hogy szükség van egy koordináta és a szervezők által készített útpontok megjelenítésére képes GPS eszközre. Megérkeztünk Agárdra a Sorozatok Futamára, beléptünk az étterembe, ahol a többi csapat 2-3-4 navigáció laptop táblagép kombóval veszettül tervezgetett valamit, amiről nekünk fogalmunk sem volt, hogy mi a francot csinálnak.

Na már most az első 2 futamunkon kizárólag egy androidos telefonra ingyenesen telepíthető program segítségével versenyeztünk, nem mellesleg a közép mezőnybe érve. Egyből magával ragadt ez a fajta versenyzés, hiszen itt ötvözni kell a terepjárós tudást a koordinációs-navigációs képességet és nem utolsó sorban a feladatok  megoldásához szükséges gondolkodást, furmányságot, hiszen elég sűrűn megtévesztőek a feladatok.  😉

Na persze még az fogott meg, hogy itt az 1, illetve több napos futamokon versenyzel több száz kilóméteren keresztül, sokszor számodra vad idegen emberek és csapatok társaságában, akik úgy viszonyulnak a másikhoz, mintha 1000 éve ismerne mindenki mindenkit, egymást segítve, bíztatva ( persze vannak kivételek 😛 ), egy igazi terepjárós kolónia.

Kinek is ajánlom? Természetes mindenkinek akiben ott a kalandvágy, kíváncsi mire képes ő és a technika együtt a terepen és szívesen találkozik ismerkedik a terepjárózás kedvelőivel, olyanoknak, akiknek az offroadozás a szenvedélyük.

A LegendRally, illetve a jogelőd AfricaLegend futamain milyen autóval indultok?

Kezdetben egy 2,5 td JeppCherokeeXJ-vel indultunk a futamokon, amivel borzasztó sok problémánk volt, 1 hétvégi futam után 2 hét intenzív szerelés következett.  😀

Utána márkát nem, csak autót váltottunk, és jelenleg is ezzel az autóval veszünk részt a futamokon, ami egy 4,7 köbcentis V8-as Jeep Grand Cherokee WJ, a technikai problémák nem szűntek meg, csak 40%-al lejjebb redukálódtak.

Adtatok nevet az autónak?

Igen van neve, Fekete Bestia ( BlackBeast ), és úgy gondolom rá is szolgál a nevére 😉

Mit jelentenek számotokra a hétvégi futamok?

Ha a vicces oldaláról nézzük a kérdést, akkor természetesen a reményt jelenti a hétvégi futam. A reményt, hogy végre technikai probléma nélkül tudjuk teljesíteni a versenyt 😀

Másfelől minden egyes futamsorozat hétvégéjét izgatottan várjuk, vajon milyen újdonságot, furmányságot, helyszínt találtak ki a szervező nekünk versenyzőknek, milyen új kihívásokkal találkozunk, sikerül-e elérnünk a magunknak kitűzött célokat.

Ki találta ki, hogy terepversenyeken vegyetek részt, és ajánlanád-e ezt másoknak?

Kipróbáltuk magunkat más szakágban is, de annak mind a szervezése, mind az időbelisége nem igazán tetszett nekünk és ezután az egyik ismerősöm javasolta, hogy olvasott ő olyan futamsorozatokról, ahol nem csak 12 percet kell autózni 2 nap alatt, hanem GPS koordinátákat felkutatva, különböző feladatokat megoldva kell teljesíteni a több száz kilométeres szakaszokat.

Természetesen ajánlom mindenkinek, aki kedvet érez magában, hogy próbára tegye magát és az autóját!

Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltál, örömmel várunk Benneteket a startvonalnál!

MEGOSZTÁS:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPin on PinterestEmail this to someone