MudHunters Team

Krán Dórával a MudHunters Team navigátorával beszélgetünk.

Először is engedd meg, hogy megköszönjem, hogy elfogadtad felkérésünket, egyben kérünk is, beszélgess velünk kicsit, hogy jobban megismehessünk Benneteket.

 

 

Kérlek, mutasd be a Csapatot, ki milyen helyete foglal el egy-egy futam alatt?

Édesapám tölti be a vezető szerepét, párommal együtt meg navigálunk. Illetve én ugrálok kocsiból ki-be a,kocsiból, keresem a feladatokat, szendvicset osztok, kávét töltök és az ásványvizes flakonnak előre lecsavarom a kupakját . 🙂 Nyugi , helyettük nem iszom meg !
És ha fenn áll a „csere” lehetőség, akkor én is nyomhatom kicsit a gázpedált.

Kinek a szava döntő egy-egy bizonytalan helyzetben?

Apáéé, természetesen. Én meg figyelek, és hallgatom a tanácsokat, hogy hogyan is kell megoldani egy rázósabb helyzetet.

Hogy kezdődött az off-road szerelem?

Somogybabod megnyitás óta járnak a szüleim különböző off-road eseményekre. Ebből adódóan az off-road elég régóta az életünk része. (Apám a honvédségben is már UAZ-zal járt 😀 ) Több ízben fogyasztottunk el autókat. ( Nissan Patrol, Daihatsu Feroza, Lada Niva, Toyota LC,Jeep) Több típust kipróbáltunk és maradtunk a Jeep-nél, mert a Csirke mindenen átmegy. 🙂  Az off-road a mi hobbink V8-al fűszerezve.

Ki találta ki, hogy terepversenyeken, futamokon vegyetek részt?

Édesapám. Miután megelégeltük a rendszám nélküli autók szállításának procedúráját.  Ezért váltottunk rendszámos autóra, és innentől kezdve nincs „Meg  állj!” Oda jutunk el ahova és amikor mi szeretnénk. Igyekszünk több helyre eljutni,több eseményen részt venni. Hajt a kalandvágy, a természet megismerése, új barátok keresése.

Ha hölgy van az autóban, akkor egészen biztos neve is van a „Paripának”? Igaz ez a Ti esetekben is?

Hogyne! A családunkban nő uralom van 🙂 3an vagyunk csajok testvérek, minden autónak adunk nevet. Hiszen az autó van értünk, lelkük van 🙂 A KIÁLLÍTÁSOKRA és veterán túrákra használunk egy 35 éves Toyota LandCruisert, másik nevén az Öreg. Nagybecsben tartjuk, mert saját kezűleg restaurálta édesapám. Erdőbe, mocsárba járásra pedig egy Jeep Grand Cherokee 5,2 V8-at használunk, a Csirkét. Eddig ez a tuti befutó.

Egy-egy off-road speciál feladat közben nincs félelem érzeted?

Határozottan és elfogultan mondhatom, hogy nincs, főleg ha apa vezet 🙂 De azért valljuk, be a Jeep, a spec feladatokhoz néha-néha túl nagy.

Mit jelent számotokra egy hétvégi futam?

Teljes körű kikapcsolódást. Gőz kiengedést és feltöltődést. Jobb néha ez a fajta pihenés. Jó, hogy ennyi szép helyre eljuthatunk és sok új barátokra tehetünk szert.

Hogyan fér meg a festett köröm és a sok esetben a ragaszkodó sár, a gumicsizma és a magas sarkú cipő?

Tökéletes párosítás! 🙂 Sose okozott problémát, hogy koszos lesz a kezem,vagy ha térdig érő sárban kell gázolnom, erre van a gumicsizma 😉

Miért LegendRally?

Mert új! Legalább is nekünk. 🙂 Tetszenek a feladatok, a szervezettség, a barátias és családias légkör. A jó hangulat, a segítőkészség. Idén először csatlakoztunk a futamsorozathoz ( LovagTrend) és élményekkel teli napot zárhattunk a hátunk mögött. Reméljük,hogy a következő túrát végig tudjuk teljesíteni. Családi program miatt az első futamot idő előtt be kellett fejeznünk. 🙁

Ajánlanád-e másnak is ezt az időtöltést?

Igen. Baráti körben említettük, hogy hétvégenként milyen elfoglaltságot találunk magunknak. És lehetőség van Onroad futam nevezésre is. (aki félti az autóját terepen)

Nagyon köszönöm, hogy rendelkezésünkre álltatok. Örülünk, hogy a nagy betűs MEZŐNY tagjai vagytok. Bízom benne, hogy mielőbb találkozunk a Mudhunters Team legénységével, leányságával a rajtvonalnál.

MEGOSZTÁS:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPin on PinterestEmail this to someone